Holmes és Moriarty játszmája

Tegnap végre elkezdték játszani Magyarországon is a Sherlock Holmes 2-t. Nagyon sok elemében tetszett, bár szerintem az első rész jobb volt (összetettebb, kevésbé kiszámítható). Most mégsem az egész filmről írok, hanem annak csak egy - ámde igen fontos - mozzanatáról. Igyekszem nem túl spoileresen, de nem biztos, hogy sikerül.

Azzal talán nem árulok el nagy titkot, ha megmondom, hogy Holmes és Moriarty sakkjátszmájáról van szó.
Én annak idején édesapámtól tanultam sakkozni, hosszú évekig az volt a mércém, hogy őt le tudom-e győzni (ez bő tíz évvel később sikerült, egyetlen egyszer). Általános iskolában a kezdetektől tagja voltam a sakk-körnek, később junior versenyekre is jártunk. Igen érdekes élmény volt, főleg, ahogy tanultunk: a nagyok fél szemmel vertek meg minket szimultánban, de mindig volt mit tanulni.

Persze odáig sosem jutottam, hogy bemagoljak meccseket, a konkrét tanulás kimerült a végjáték-fajtákban. Viszont ahogy néztem a Sherlock 2-t, egyrészt érdekelt, hogy valóságos játszma-e, vagy csak kamuznak, illetve kifejezetten az volt az érzésem, hogy a sakkjátszma szimbolikus, és sokkal többről szól, mint két zseni játékáról. Persze van erre utalás a szövegben is, de csak akkor bizonyosodtam meg erről, amikor elkezdtem böngészni a neten.

Guy Ritchie felkért egy sakk-szakértőt ehhez a jelenethez, aki így nyilatkozott: "Nem túl sok maradt a játékból a film végleges változatában, de egy híres Larsen meccs fordított színekkel és pár változtatással." Tehát gyakorlatilag valóságos játékról van szó. Kis további böngészés során megtaláltam, hogy egy 1966-os összecsapásról van szó Bent Larsen és Tigran Petrosian között. Sőt, megtaláltam a konkrét játszmát is. A commenteket is érdemes elolvasni alatta, tanulságosak.
Mindenesetre az eredeti játékban Larsen nyert, fehérrel, a filmben viszont Holmes feketével nyeri meg a játszmát. Én kezdetben mindig feketével szerettem játszani, de aztán rájöttem a fehér előnyeire is. Eredetileg azt gondoltam, hogy Holmes szándékosan választotta a fekete oldalt, azért, hogy ő helyezkedhessen a reakció pozíciójába. De aztán felidéztem a látottakat, és rájöttem, hogy valójában Moriarty választja neki a feketét, még az elején, ezzel jelezve, hogy mindig előtte jár egy lépéssel.

És végül megtaláltam, amit kerestem: egy blogot, amelyen teljes elemzést kap a film ezen része, hangsúlyozva az egész szimbolikáját. Kétségkívül remek része a filmnek, még úgy is, hogy én speciel hiányoltam Moriartytól a végső csavart, így egy kicsit becsapva is éreztem magam: miután Sherlock szimbolikusan leüti Moriarty futóját, és ezzel meghiúsítja a merényletet, a film lebegtetni kezd, mintha Moriartynak lenne még valami a tarsolyában. De nincs, csak az a kifogás, ami persze a történelem ismeretében a néző számára valóságos fenyegetés, hogy Holmes valójában az emberi természettel harcol, és előbb-utóbb Moriarty fog "nyerni".
Ezzel együtt mindenképp kötelező darab ez a film, és jó felvezetése 2012-nek (még akkor is, ha csak Magyarországra érkezett el ilyen későn). Ahogy számba vettem a 2011-es filmeket, rájöttem, hogy a tavalyi év kifejezetten gyenge volt filmfelhozatalból.