Az ember könyve első felét két hétig olvastam. A második felét egy napig - gyakorlatilag felfalva a betűket. Verdikt: továbbra is Brandon Hackett a kedvenc magyar sci-fi szerzőm.
A poszthumán döntést anno utólag pótoltam be, az
Isten gépeit már azonnal megvettem a megjelenést követően, és így volt ez most is. Nagyon vártam
Az ember könyvét, és bár teljesen mást kaptam, mint amit vártam, egyáltalán nem bánom, sőt.
A borító agavés, de nekem tetszett, a cím merész, de az egész könyvre vetítve kiváló, a fülszöveg viszont megtévesztő: egészen a regény közepéig azt hittem, hogy ez egy sci-fi környezetbe ágyazott szociodráma lesz "mit tesz egy emberi közösség, ha kiszakítják a megszokott környezetéből?" vonalon. "Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli,
öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova
tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik." - írja a fülszöveg, de sem a nyomasztó körülményekről, sem az összezsúfolódásról, sem a közösségbe szerveződésről nem olvashatunk a könyvben. Háromezer ember be van dobva egy pár négyzetkilométernyi területre, mindenki éli a maga kis világát, pár ember próbál valami közösséget szervezni, amiben kevés sikert érnek el, ugyanakkor mivel az alapvető létszükségletek megvannak (víz, kaja, ház - privát szféra + menedék), és a területen bőven elférnek az emberek, csak egy koszos kisvárost látunk működés közben: helyi menő csávókat, piti tolvajokat, nagymenő vállalkozókat, széthullott családokat, satöbbi. Én nem éreztem a kulturális gazdagság kiaknázását sem: annak ellenére, hogy kábé minden országból és rasszból raboltak el embereket, azok mégis homogénül viselkedtek. Azonfelül, hogy néha - még ok nélkül is - sikoltoztak és ijedeztek, néha rezignáltan fogadták az újabb változásokat, nem borultak meg nagyon a mindennapjaikban. Legalábbis a regény feléig, amikor is kiderült, hogy
Az ember könyve egyáltalán nem erről (azaz a kiragadott közösség életéről) szól, hanem az egyes emberekről.
Félreértés ne essék, a szöveg rendben van: jók a leírások, hitelesek a karakterek, értelmesek a felvetések, de valami hiányzott nekem belőle. Mikor még ott tartottam a könyvben, elképzeltem, hogy a kritikámba majd azt írom, hogy nem volt szerencsés a nézőpontkarakterek választása: egy gazdag fickó, Jurij, akit egyáltalán nem érint a többi ember nyomora, egyrészt mert el van foglalva a saját egójával, másrészt mert a többi emberhez képest mindene megvan - ilymódon nem alkalmas a háromezres közösség életének vagy a fülszövegben beharangozott nyomornak a megfelelő mélységű bemutatására. A másik nézőpont-karakter egy tizennégy éves fiú, Attila, aki ugyan egyedül van, ráadásul a könyv elején még félénken és döcögve beszéli az angolt (ez speciel elfelejtődik közben), és aki talán még be is mutathatná, hogy milyenné válik a közösség, de nem: ő pedig a közösség egyik irányító alakjának a pártfogoltja lesz, valamint már a regény indulásakor megbarátkozott Aurorával, a gazdag fickó tízéves kislányával, úgyhogy tulajdonképpen nem kapunk az ő szenvedéséből sem semmit, hiszen nincsen egyedül egy percre sem.
Ebből az "á, ilyet olvastam már", "jó ez, de az előző két könyv jobb volt" feelingből villámcsapásként ért a változás.
Persze voltak már előremutató jelek, figyelmesebbnek kellett volna lennem. Onnantól, hogy a Menta nevű idegen lény megtartotta a bemutatóját, a regény zseniális. Az idegen világ és benne a lények ábrázolása egyedi és eszméletlenül képi, az idegenek tényleg idegenek, kommunikációjuk megalkotásáért hatalmas pirospont, és egy másik a fejlődésért, ahogy Attila kezdi egyre jobban megérteni. A könyvön átvonuló
A nyomorultak-utalások párhuzammá érnek, és egy csodaszép, lírai jelenetben teljesednek ki, gyönyörű megoldás. A nézőpontkarakterek választása megvilágosodik, végigkísérjük mindhárom fókuszkarakter jellem-(és nemcsak jellem-)fejlődését. A vége teljesen mellbevágott (végig reménykedtem), még egy könnycseppet is kicsalt belőlem.
Az ember könyve jól illeszkedik Hackett könyveinek sorába: mindegyik kötelező darab egy ma sci-fit kedvelő magyar olvasónak. A következő Hackett-írást is aznap fogom megvenni, amikor megjelenik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése