A fák nem siratják

Ma reggel, mikor épp sétáltam lefelé a Pethényi úti lépcsőn, kicsit szemerkélt az eső, és már lehullott őszi leveleket görgetett a szél, a Képzelt riport dalaiból dúdolgattam, és arra jöttem rá, hogy milyen hülyeség az a rész, hogy:

"A fák is siratják az elveszett lombokat..."

Siratják a fenét! Ez nagyon romantikus költői kép, mert az őszhöz tartozik, és az ősz a lassú elmúlás és lenyugvás toposza, de azért rendesen sántít. Kb. olyan, mintha azt mondanám, hogy "az ember is siratja elhullajtott hajszálait és levágott körömdarabkáit..." Vagy "a kutyám is siratja levedlett bundáját..."
A fák ugyanis a leveleket direkt hullajtják el, hogy felkészüljenek a téli álomra, aztán szépen növesztenek újat tavasszal. Ez egyfajta vedlés, ha úgy vesszük, csak fordítva, mert szőr helyett leveleket növesztenek, és ezekre az egyik fajta kajáláshoz van szükségük, amihez napfény kell.

Úgyhogy bármennyire is szenvelgő-romantikus kép ez a szegény fa, amelyik elveszti megsárgult levelét, ne dőljünk be a dolognak. Ha mindenképp működő hasonlatot szeretnénk, válasszuk a termést, amelyik elszakad nevelőszülőjétől - de erről már írtam. És inkább gondoljunk az őszi fákra úgy, hogy milyen kedvesek, mielőtt elhullajtanák a "hajukat"/"nyári bundájukat", kiszínezik nekünk, hogy gyönyörködhessünk bennük.