13 gramm boldogság

Most épp hiányzik a párja

A gyűrűnket édesanyám csinálta. Négy korábbi gyűrűből készültek, az én nagyszüleim és J nagyszülei is benne vannak, bennünk élnek tovább. A külső, fehérarany részen a minta egy-egy szárny, különböző irányba. Hiszen egy szárnnyal nem lehet repülni, csak kettővel.

Amúgy mindenkinek köszönöm, aki drukkolt, jelentem, kiváló idő volt szombaton! Nekem fél 8-kor kezdődött a nap, hugicám csinált nekem imbafinom reggelit, aztán már rohantam is a fodrászhoz. Közben telefonon érdeklődtem, hogy minden, ami előre el volt rendezve, valóban ment-e a maga útján. De valami hihetetlen módon minden simán klappolt, semmi probléma nem akadt, még azt is mondhatom, bár egyáltalán nem kizárólag az enyém a dicsőség, hogy életem legsimább rendezvénye volt (hehe).

Fodrásztól virágoshoz, majd vissza haza már Mitával együtt, ott várt a sminkes és a fotós. Újabb két és fél óra művelet, majd indulás a helyszínre, Leányfalura. Időben odaértem, az idő csodálatos volt, a templom szép mint mindig, az emberek mosolyogtak, én bujkáltam a bokorban, hogy ne lásson meg az a csinos, vajszín öltönyös, hosszú hajú legény, aki a templomajtóban állt, és olyan helyesen mosolygott, hogy azonnal beleszerettem megint... <3

Rizseső

Zoltán atya zseniális volt, mint mindig. J megnevettette a násznépet egy aranyos hátranézéssel a gyűrű felvétele után, imádtam érte. Aztán kivonultunk, a vőfély ellentmondást nem tűrően a kör közepére parancsolt minket, és annyi rizst kaptunk a nyakunkba, hogy kettőt rögtön elrágtam, hatvannyolcat a hajamból szedegettek ki, a maradékot pedig a ruhámból ráztam ki később. De egyáltalán nem bántam. Dobtam inkább csokrot a pár lelkes és sok kevésbé lelkes hajadonnak, de genyó volt a vőfély, mert jól kinéztem, hogy hová akarom hajítani, erre miután megfordultam, megkeverte a lányokat. Persze így is jól sikerült, hajrá Csaba és Adrienn. :)

Mi utána elmentünk egy kis dunaparti fotózásra, a vendégek meg a helyszínre. A dekoráció részben édesanyámat (virágok, általam hónapokon keresztül szárított narancsok, szalagok, boldogságkapu, boldogságmadárkák), részben egy nagyon ügyes dekorost (lufik, organza, papírgirlandok), részben a tulajokat (asztali díszítés, masnik, üveglámpások), részben engem (menükártyák, plusz a személyre szabott köszönöajándékok, azaz a saját névvel hímzett textilszalvéták) dicsértek, én nem láttam készen, mielőtt odaértem, de nagyon tetszett. Utólag a sátrat sem bánom, drága volt ugyan, de nagyon jó hangulatot teremtett.

Kaptunk rengeteg csudiszép ajándékot, játszottunk, ettünk, ittunk, beszélgettünk, játszottunk még, a zenekar kiválóan játszott, virágtáncoltunk, picit pityeregtünk a boldogságtól, megtáncoltatott mindenki, elraboltak, J visszaszerzett, gyertyatáncoltunk, átöltöztünk pirosba, majd (ismét köszönet a jó időért) felküldtünk rengeteg kívánságot 48 db. égi lámpással. Na az valami katarktikus volt számomra (és úgy tűnt, mindenki másnak is tetszett).

Mi olyan negyed öt körül vonultunk vissza "kaparós sorsjegyeket kapargatni"...

Első hivatalos képek itt.

Ígérem, már nem spammelek sokat ezzel, de azért még fog jönni pár kép meg egy-két dolog, ha nem baj...