Mézeshold part 3

Elöljáróban: két elég rég óta dédelgetett álmom valósult meg ezen utazás alkalmával. Az egyiket már említettem: spanyol nyelvterületre tenni a lábamat. A másik pedig a szerdai napon következett be...

SZERDA
Szóval búvárkodtunk.
Az informátor fickó mondta, hogy ezzel amúgy ő nem foglalkozik, de ott él több éve egy barátja, aki mellesleg profi búvár, azaz búvároktatókat oktat, emellett nagyon türelmes, és kezdőket is visz merülni. Mondott egy összeget, amit abszolút hajlandó voltam kifizetni ezért, és egy telefonszámot, amit felhívtam. László tényleg nagyon aranyos volt, mondta, hogy oké, és összepasszintott minket egy másik kétfős csapattal, így szerda reggel 9-kor négy csillogó szemű búvárjelölt indult el egy névtelen öbölbe merülni.

Előtte

Út közben mindent megtudtunk László eredményeiről, sikereiről, mellőzöttségéről, tenerifei, görögországi és egyéb tevékenységeiről, valamint búváregyesületéről és a Szent István csatahajó kegyeleti koszorúzásáról. Aztán odaértünk, J bátran bevállalta az első páciens szerepét, én a második voltam. László mindegyikünkkel egyesével merült, végig ott volt mellettünk, szó szerint fogta a kezünket, kezelte a felszerelésünket, úgyhogy nekünk csak azzal kellett törődnünk, hogy lélegezzünk, valamint nézegessük a szebbnél szebb halakat. A bemenéstől a kijövésig fél óra telt el, és legmélyebben 12 méterre mentünk, de életem egyik legnagyobb élménye volt.

Közben

Azt tudtam, hogy menni fog, a víz az én elemem, de azért kifejezetten örültem, hogy László volt lenn velem, mert az a bizonyos agyátállás, amíg az ember újraindítja a gépet, és megmondja, hogy "De, kapsz levegőt a víz alatt", az nem mindegy, hogyan is történik meg. Nekem kiválóan sikerült lenyugtatni a légzésemet az izgalom után, és utána már teljes mértékben tudtam koncentrálni a tengerfenékre és a kezemben tartott meszes sünvázra (ami aztán sajnos később kicsit berepedt, de azért így is felhoztam, szép nagyon). Persze tény az is, hogy kb. kétszer annyi levegőt szuszogtam el, mint amennyi kellett volna odalenn, de elsőre nem is rossz.


Utána

A rózsaszín uszony már csak a bónusz, hehe. Ez után a hotelben töltöttük a délutánt/estét, pihentünk, és visszamentünk a spa-ba, annyira jó volt elsőre - és ez nem változott, úgyhogy nagyon well lettem.

CSÜTÖRTÖK
Az utolsó nap még egy szervezett túrára vittek minket, mégpedig a szomszéd szigetre, La Gomerára. A svéd (mi más?) tulajdonú Fred Olsen nevű triplánnal hajóztunk át, mintegy 40 perc alatt megtéve a távot, ami elég durva. A szomszéd sziget kicsit unalmasabb, mint Tenerife, de azért egész érdekes egynapos túra kerekedett belőle.


Sietni kellett, mert más
is akart fotózkodni

 A fővárosban, San Sebastiánban többek között megnéztük azt a kutat, amelyikből Kolombusz anno a vizet vitte, úgymond "ezzel a vízzel keresztelte meg Amerikát", ahogy a tábla hirdeti. Emellett láttunk egy elég régi őrgrófi rezidenciát és egy szintén elég régi templomot, az évszámokat nem tudom felidézni, plusz megtudtuk a történetét Kolombusz titkos szeretőjének, Beatriznek, aki szintén ezen a szigeten lakott.

Nem Brazília

Innen továbbmentünk a Garajonay nemzeti parkba, amelyről már korábban meséltem, ha minden igaz. Ennek az a különlegessége, hogy a nálunk és Európa több részén is ismert Erica fák itt amolyan esőerdő-szerűséget alkotnak, és amikor nincs sirokkó, akkor az egész erdő felhőbe burkolózik, misztikus hangulatot árasztva. Na, mi ez utóbbit nem láttuk, viszont maga az erdő is zseniális volt. Ki látott már fás szárú pitypangot? Mert én igen...
Plusz megcsodálhattunk vulkáni látványosságokat: a tanúhegyet (mikor a hegy lekopik, csak a vulkáni kürtő marad fenn) és inverzét, amelyből állítólag a világon csak négy található (mikor a hegy ott marad, a kürtő pedig lesüllyed). Aztán egy aprócska kis hegyi úton megint olyanokat manővereztünk busszal, hogy az nem semmi. És az volt még a durva, amikor szembejött egy másik busz ugyanezen az úton! Sofőrünk, Viktor lenyomott mindenkit.
Egyébként készítettem videót arról is, amikor autóval mentünk a kanyargós utakon, csak ott pont lemerült a gép, és nem maradt meg sajnos... De talán így el lehet képzelni.

Jöttek még közelebb is

Aztán felértünk a felhők fölé (hogy miként keveredtek ide végül sirokkó mellett, azt nem tudom, de betojás volt). Egy egészen szűk út végén buszunk konkrétan beparkolt egy hátrafelé kanyarral két másik busz közé, na az se volt semmi, és megálltunk ebédelni egy kedves helyi vendéglőben.
Itt olyan meglepetés élmény várt rám, amelytől nyelvész énem teljesen elalélt: az "el silbo" vagy silbo gomero nevű füttynyelv. Ez a Guinness rekordok könyvében is szerepel, mint a legmesszebbre hallatszó emberi kommunikációs forma (tiszta időben 5 km-re is megértik). Öt magánhangzóval és két mássalhangzóval operálnak, és ott az étteremben két pincérlány egy játék keretein belül meg is mutatta, hogy tényleg megértik egymást vele. Az egyik kiment, a másik végignézte, hogy bizonyos tárgyakat egyik helyről másikra teszünk, sapkákat más vesz fel, stb, majd bejött az első, és füttyel átadták egymásnak az infót. Döbbenetes volt, erről én még többet fogok olvasni tutira, amikor lenyugodnak a kedélyek.
Amúgy ez a csodálatos hagyomány majdnem kihalt, mikor a telefonok, s főleg a mobiltelefonok megérkeztek a szigetre, de aztán a vezetés szerencsére úgy döntött, hogy nem hagyják veszni, azóta minden gyerek tanulja az általános iskolában.
Ezek után levezetésképp bemehettünk egy banán- és papayaültetvényre, ahol tüzetesebben megismerkedhettünk a termesztés csínjával-bínjával, a rossz sorsú banánpapával, láttunk mindenféle izgalmas növényeket, aztán pedig újfent vehettünk vásárfiát erről a szigetről is. Híres a banán- és egyéb növénylevélből készített virágdíszük, valamint kosaraik. Na, ilyet nem vettünk, de azért jól megszemléltünk mindent.
A hazaút már viszonylag eseménytelenül telt, gyönyörködtünk a kilátásban, este még betermeltük a hotel kínálta választékból, amit lehetett, aztán csomagolás, miegymás.

Péntek reggel indultunk, megálltunk Gran Canarián tankolni, estére értünk haza.

Hú, még leírni is kimerítő (ámde szuper) volt...

Az azóta eltelt 5 napban igyekeztem utolérni magam, eddig nem sikerült. De holnap már más témában jelentkezem.