Heti exkluzív #6

Ott hagytam abba, hogy választottam nevet a főszereplőmnek. De ez még így nem elég, hiszen az életben sem a teljes nevünkön szólítjuk egymást. Minimum becenévre szükség van, de sokszor akár nickre is. Arról nem is beszélve, hogy a család általában másképp hív, mint a barátok / kollégák.
Sőt! Már az önmagában is karakteralkotó hatású, hogy egy szereplőt a teljes nevén hívnak a többiek, vagy becenéven / gúnynéven stb. A becézés közelebbi kapcsolatot, a ráragasztott, többnyire iskolai "nick" akár még bizalmas viszonyt is jelölhet. De ha például valakit még a családja is a teljes nevén hív, az hűvösebb kapcsolatra vagy pedig igen komoly, szigorú emberre utalhat.

Az én szereplőm nem ilyen komoly és szigorú, így biztos voltam benne, hogy lesz beceneve. Már csak azért is, mert az engem megelőző két könyvben is használtak becenevet a szerző kollégák.
Az Ólompegazusban rögtön nem is becenevet, hanem nicket:
Utas András -> Kóborhold
A Balor szemében pedig egyszerű, közérthető és közismert rövidítést:
Gyárfás Zoltán -> Zoli
Persze itt is meg van bolondítva azzal, hogy az amerikaiak hogy hívják szegényt, de ez más kérdés.

Én szerettem volna mindkettőt a karakteremnek, becenevet és nicket is. Becenevet azért, mert fiatal lányról van szó, nicket pedig azért, hogy érzékeltessek egy bensőséges kapcsolatot. Persze szegény olvasót sem tanácsos összezavarni; általában az a bevált megoldás, ha eleve a becenéven vezetjük fel a szereplőt, és esetleg a későbbiekben hozzuk be a teljes nevét vagy egyéb megszólításokat. Én is így tettem.

Becenéven már nem kellett annyit gondolkodni, egyszerűen Maddy lett a lány. Ami a nicket illeti, nos, azért sajnos el kell olvasni a könyvet, de legalább az első tíz-húsz oldalt. :)